A napfordulók boszorkányos időszakok! A nyári napforduló idején a leghosszabbak a nappalok, ez a fény ünnepe, amikor nem csak magunkban őrizzük, de megmártózva a fényben, közvetlenül magunkba is fogadhatjuk, töltekezhetünk belőle. Ez az időszaka a mulatozásoknak, a lakomáknak, a nyári kalandoknak és élményeknek, ilyenkor tényleg az élet napos oldalát tapasztalhatjuk.
Litha és a napforduló ünnepe
Elöljáróban a teljesség igénye nélkül röviden írnék a nyári ünnepkörről. A napforduló szimbolikája tulajdonképpen a nyár esszenciája, a Nap melege és a víz frissessége, a természet ízletes burjánzása, az érett gyümölcsök, és az öröm, amit a nyári mulatozások adhatnak. Energetikailag a nyár burjánzásának és örömeinek kulminációs pontjaként tekintünk a Napforduló ünnepekre.
Igen, tulajdonképpen többesszámban beszélhetünk ünnepekről, hiszen számos változat és színes szokások kötődik az erre az időszakra eső ünnepekhez. Csillagászati szempontból a pontos Napforduló időpontja évről évre némileg eltérő lehet, de a népi hagyományok kibővítik ezt. Jellemzően Szent Iván éjjelét szoktuk emlegetni, amely minden bizonnyal hordoz kereszténység előtti pogány hagyomány elemeket. Számunkra pedig érdekes lehet, hogy a június 24-re eső Szetn Iván esthez számos magyar szokás is kapcsolódik.
A napforduló energetikája és az ünnep is bőven felölel egy egész hetet. Ezért a jeles napok, valamint a napforduló körüli napokban bármikor (vagy akár többször is) megemlékezhettek, éltethetitek a szokásokat, tarthattok rituálékat. Ezt a receptet is elkészíthetitek akár a napforduló napján, de akár Szent Iván estéjére is.
Praktikák, szokások és mágikus megfelelések röviden:
- Tűzünnep: tűzgyújtás, tűztánc máglyaugrás, parázson járás
- Vízünnep: forrásoknál vízgyűjtés, hajnali harmat gyűjtése, meztelen fürdőzés, természetes vizekben rituális merülés
- Lakoma és örömünnep
- Színei: sárga, piros, arany, kék, zöld
- Méz, beérett gyümölcsök és begyűjtött gyógynövények
- Istenségek és tündérek "megvendéglése"
- Varázslatok: megtisztulás, jóslás, tűzvarázs, vízmágia, termékenység, szerencse, boldogság, transzformáció
Litha recept: Mézes-bogyós kívánság piskóta
De nézzük is milyen Litha sütit hoztam nektek és milyen boszi praktikát szőttem be. Ennek a receptnek az alapverzióját még Anyukámtól tanultam, és ez volt az egyik kedvenc sütink, mert nagyon egyszerű, gyorsan megvan és sokféle módon lehet variálni. És igen, a variálhatósága miatt kis változtatásokkal sokféle varázslathoz hozzáigazítható. Ezért talán nem is annyira meglepő, hogy ebből kreáltam egy Napfordulós finomságot.
Hozzávalók:
- 1 kis pohár kefír - és innentől ez a pohárka a mércénk
- 1,5 pohár cukor
- 2 pohár liszt (rétes és/vagy finom)
- 0,5 pohár olaj
- 2-3 tojás (mérettől függ, kisebb tojásból 3, nagyobb méretűből 2)
- kb. 60-65 ml méz
- 2 filter kamilla tea
- 1-1,5 evőkanál levendula virág (csak a virágja)
- 0,5-1 pohár ribizli (Más bogyós gyümölccsel is működhet, nekem ez a süti ezzel a legszimpatikusabb, illetve az arányokat és ízeket is ehhez igazítottam.)
- És természetesen add hozzá a szándékod és a varázserődet is! ;)
Kívánság süti elkészítése:
- A mézet egy pici lábasba tesszük és alacsony tűzön 1 percig hevítjük. Érdemes vigyázni, mert gyorsan elkezd forrni. Majd levesszük a tűzről, beletesszük a két kamillás tea filtert és lefedve állni hagyjuk kb. 10 percig.
- Közben összekeverjük az alapanyagokat egy nagy tálban. Beleöntjük a kis pohár kefírt a tálba. Innentől kezdve a kefíres pohárka a mércénk, ezzel a pohárkával adagoljuk a többi hozzávalót.
- Hozzáöntjük a kefírhez a cukrot, a lisztet. Rétes- vagy finomliszt is lehet, de akár keverve is mehet, mi fele-fele arányban szoktuk.
- Majd hozzáöntjük a tálba az olajat és a tojásokat is.
- Alaposan elkeverjük a hozzávalókat, amíg egységes masszát nem kapunk. Apró boszorka praktika, hogy a keverés közben fókuszálj arra, hogy beleáramoltasd a szándékodat a tésztába.
- A kamillás mézből kivesszük a filtereket, majd hozzáadjuk a ribizlit és finomat átkeverjük. Majd a mézes ribizlit is hozzákeverjük a tésztamasszához.
- Közben fókuszáltam, hogy minél több örömöt és szerencsét áramoltassak a tésztába. Valamint az volt a szándékom, hogy teljesüljenek a kívánságai azoknak, akik esznek majd a sütiből. Ezért is lett ez kívánság süti. :)
- A masszát tepsibe öntjük. (Sütőpapír ajánlott.)
- A tészta tetejét meghintjük egy kevés levendula virággal. Vigyázz, mert nagyon intenzív íze van, ha még nem próbáltad soha és bizonytalan vagy, inkább tegyél kevesebbet. (Ha bolti levendulával dolgozok, előtte át szoktam válogatni, hogy a belekeveredő száracska részeket kiszedegessem és csak a virág menjen bele.) A saját sütim pentagram szimbólummal védtem le, de bármilyen másik, a szándékodnak megfelelő szimbólummal is elláthatod.
- Előmelegített sütőben, 180-200 fokon, kb. 25 percig sütjük, amíg teljesen át nem sül és aranybarna nem lesz.
Belesütött varázslat
- A piskótához társított alapanyagok sem véletlenszerűek:
- Kamillát használtam, egyrészt, mert a Nap virága, ami remekül passzol a Napforduló energetikájához, másrészt, mert ezáltal (is) szerettem volna örömet sütni a piskótába.
- A ribizlire esett a választásom, mert számomra a játékosságot is hozza, mindamellett, hogy ízével is ezt teremti meg: az édes tésztába könnyed, játékos frissességet vegyít.
- Az öröm tartósságához megfelelő lelki alapok szükségeltetnek. Ezért használtam levendulát, hogy segítsen egy tiszta, mély belső nyugalommal alapot adni ehhez. Illetve a levendula segít kapcsolódni a spirituális szférákhoz és védelmet is nyújt, ezért erősíti a varázslatunkat.
- Miközben kikevertem az alapanyagokból a tésztát arra fókuszáltam, hogy minél több örömöt és szerencsét áramoltassak a masszába energetikailag is. Valamint az volt a szándékom, hogy teljesüljenek a kívánságai azoknak, akik esznek majd ebből a sütiből.
- A tészta tetejére pentagram alakban (próbáltam, bár kicsit ügyetlenül :D) szórni a levendulát. Egyrészt azért, mert a levendulával így szerettem volna egy védett és stabil alapot kreálni. Másrészt a pentagram az elemek szimbóluma, így az elemek harmóniáján át a teljesség jelképe is. Illetve ezzel kívántam belezárni a varázslatot a tésztába, hogy ténylegesen belesüljön.
Boszorkánykonyha praktikák:
- Fogalmazd meg a szándékod már a sütés előtt. Még jobb, ha a szándékodhoz igazíthatod a használt összetevőket.
- Fókuszálj a szándékodra a készítés során. Bizonyos részeknél használhatsz egyszerű ráolvasásokat, és áramoltathatod az ételbe a kívánt energiákat.
- A massza keverése során fókuszálj a szándékodra és érezd, ahogy belekevered a kívánt varázslatot a tésztába.
- A tészta tetejét bármilyen, a szándékodnak megfelelő szimbólummal elláthatod, védelmi rúnával, termékenységi szimbólummal, asztrológia jelképekkel, vagy akár sigilummal is.
- A sütés mágikus szempontból tulajdonképpen egy transzformációs folyamat, amely során valami, ami még nyers és talán ehetetlen is, átalakul valami egészen finommá és táplálóvá. Tehát nyugodtan dolgozhatsz ezzel a szimbolikával is a folyamat során.
Remélem tetszett ez a kis recept és sikerült ötletet merítenetek belőle. Legyen csodás Napfordulótok, töltekezzetek örömmel és napfénnyel! Ha érdekelnek hasonló tartalmak, kövess minket Facebookon, Instagramon vagy akár TikTok-on. Végül pedig ne felejts el körülnézni babonás kínálatunkban! ;)